SZOLGÁLTATÁS: A Tipos vezetője lemondott

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

POZSONY, szeptember 28. – A nemzeti szerencsejáték cég, a Tipos vezérigazgatója, Stanislav Žiačik személyes okokra hivatkozva lemondott. „Ivan Mikloš pénzügyminiszter elfogadta lemondását és felkérte, hogy az új igazgató kinevezéséig lássa el az igazgatói teendőket“ – tájékoztatott Martin Jaroš, a pénzügyi tárca szóvivője.

Stanislav Žiačik a Tipos élén, 2002 és 2006 között korábbi cégének, a VYV ügynökségnek több megrendelést adott. Hasonlóan cselekedett a kormányváltás után is. A pénzügyminisztérium vizsgálatot indított, ezek eredményétől tette függővé további lépéseit. Žiačik eljárását élesen bírálta az ellenzék vezetője, Robert Fico, a Smer-SD elnöke is. A Tipos lemondott vezetője azzal védekezett, hogy még 2001-ben eladta részesedését a VYV ügynökségben.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Robert FicoStanislav Žiačik