SNS: Napirenden Slota sorsa is

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Sns
Foto: SITA/Michal Burza

POZSONY június 15. (WEBNOVINY) – A Szlovák Nemzeti Párt pozsonyi székházában arról vitatkoznak, ki a felelős a rossz választási eredményért, s hogy lemondjon-e az egész elnökség. Juraj Ďuračka, az SNS nagyszombati kerületi elnöke a pártvezetés lemondása mellett száll síkra. Személyre szóló felelősségre vonást javasol Rudolf Pučík, az SNS alelnöke is. „Elkövettünk több hibát, hibáztunk a kormányba való jelölésekkel is“, mondta Pučík az újságíróknak még az elnökségi ülés előtt. Ivan Šaško parlamenti képviselő új arcokat szeretne látni a vezetőségben. Azt azonban nem árulta el, kire, vagy kikre gondol. A jelenlegi elnök, Ján Slota, Anna Belousovová első alelnök, vagy Rafael Rafaj szerinte már megúnt arcok. Ján Slabýnak meggyőződése, hogy a választási eredményekért felelősség terheli a párt valamennyi tagját, ezért nem volt túlságosan beszédes. Szerinte röviddel a választások után és még az SNS őszi kongresszusa előtt lecsillapodnak a kedélyek és az egész helyzet „valahogy rendeződik“.

Ján Slota és Anna Belousovová korábban megérkeztek a párt Šafárik téri székházába. Rafael Rafaj volt frakcióvezető, Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter, illetve Igor Štefanov építésügyi és régiófejlesztési miniszter a tanácskozás megkezdése előtt nem voltak hajlandók nyilatkozni a választási eredményekkel és az emiatt kialakult párton belüli helyzettel kapcsolatban.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Anna BelousovováIgor ŠtefanovJán MikolajJán SlotaRafael RafajRudolf Pučík