ŠKRTEL: „Pechünk volt”

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať

LIVERPOOL augusztus 16. (WEBNOVINY) – Az FC Liverpool labdarúgóinak nem volt szerencséje a a Premier League 2010/11-es idényének első mérkőzésén. Roy Hodgson védencei1:1-es döntetlent játszottak az Anfield Roadon a londoni Arsenallal, az egyenlítő gól kapushibából a 90. percben esett.

A 18-szorosd angol bajnok FC Liverpool színeiben az egész találkozón át pályán volt a szlovák válogatott Martin Škrtel. A 25 éves védő több brit lap szerint kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, a hazai csapat tagjai közül csak a középpályás Steven Gerrard és a támadó N’Gog érdemelt ki nálánál jobb osztályzatot. „Nem volt szerencsénk, a mérkőzésre rányomta bélyegét Joe Cole kiállítása. Az Arsenal ellen létszám hátrányban küzdeni nagyon nehéz. Az öltözőben a szünetben megbeszéltük, hogy fegyelmezetten kell játszanunk a védelemben, s megpróbálni gólt lőni. Ez sikerült is, s volt más helyzetünk is. Sajnos, ebből már nem lett gól, hanem az ellenfél az utolsó percben megbosszulta a kihagyott helyzetet. Nagyon bánt bennünket, hogy pontokat veszítettünk, viszont tény, hogy csapatszellemből kitűnőre vizsgáztunk, s ere pedig lehet építeni” – olvasható Martin Škrtel honlapján.

SITA

Zdieľať na Facebooku Zdieľať Odoslať na WhatsApp Odoslať
Viac k osobe Joe ColeMartin ŠkrtelRoy HodgsonSteven Gerrard