POZSONY, augusztus 4. (WEBNOVINY) – Az ellenzéki Smer-SD támogatja a kormány azon javaslatait, melyek a világ gazdasági válság következményeinek felszámolására vonatkoznak. A Kormányprogrammal kapcsolatos vitában ezt a Smer-SD elnöke, Robert Fico megerősítette. „Közös fellépésre van szükség a világválság következményeivel szemben. E területen felkínáljuk segítő kezünket” – mondta Fico.
Egyúttal hangsúlyozta, hogy nem fog asszisztálni az oppozíció kriminalizációjában, az állami vagyon eladásában és a szociális standard szintjének csökkentésében. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a Kormányprogram nem szól a válság következményeinek megoldásáról és az életszínvonal emelésének érdekében tett intézkedésekről. Az ex-kormányfő határozottan elutasítja a közpénzek elherdálását, amint azt az új koalíció prezentálja. „Ez nem igaz. Egyébként Szolvákia a nemzetközi intézmények kölcsöneire szorulna. Hagyják abba a kibeszélést, és ne feketítsék be Szlovákiát” – mondta. Iveta Radičová kormányfőtől megkérdezte, hogy milyen eszközöket akar felhasználni az állami költségvetési deficit csökkentésére. Fico szerint a kormány feladta az olyan nagy állami befektetéseket, mint a széles nyomtávú vasút vagy az autópályák építése.
A Kormányprogram Fico szerint hiteltelen, nem tartalmaz konkrét, mérhető kötelezettségeket. A kabinetet felszólítja, hogy nyilvánosan ismerje be a fontos állami vállalatok, mint a repülőtér vagy a Cargo vasúti teherszállítás privatizálására, a deregulációra, liberalizációra és a szociális standard csökkentésére tett törekvéseit.
A volt kormányfő annak ellenére tagja a parlamentnek, hogy a választások előtt több ízben is kijelentette, nem fog egyszerű képviselőként annak padjaiba ülni. 2009 elején a TA3-nak adott interjújában pl. a következőket mondta: Nem tartom helyesnek, hogy valaki, akinek állami hatalom van a kezében, négy vagy nyolc évvel később visszatérjen a parlamentbe, és a padok közül kiáltozzon, mint ahogy azt most Dzurinda vagy Mikloš úr teszi. Ez nevetséges, és véleményem szerint nem jó. Az embernek, miután befejezte a kormányzást és az emberek nem szavaznak újra bizalmat neki, meg kell köszönnie, és távoznia kell a politikából. Ez az én receptem”.
SITA